Első éj:"élned kell"
(Kaname szemszöge)
Már 2 hete történt minden, de semmi nem változott. A napok még mindig
végtelenek és sötétek voltak. Nem tudtam mire számítsak. Senki nem mond
semmit. Senki nem tud semmit...
2 hete törtét, hogy egy nagy csapás érte a családomat. Két vadász,
vámpír vadász érkezett a kastélyunkba és támadtak meg minket ok nélkül.
Ok csak számukra volt, számunkra nem. Ez az indok pedig maga a vámpír
lét volt. Inkább a szerelmem vámpírsága, mintsem mindannyiunké. Zero nem
bírt beletörődni, hogy a számára legfontosabb személy, akit embernek
hitt, valójában egy alvó tudatú tiszta vérű vámpír. Szerelmem és egyben
húgom, Yuuki Kuran egy tiszta vérű vámpír, akit Zero egykoron saját
húgaként szeretett, de meglehet, hogy jobban is. Nem tudta elfogadni
Yuuki valódi kilétét és mániákus vadászatba kezdett ellenünk. Első
próbálkozásánál sikeresen visszavertük nagyobb veszteség nélkül, de
most, másodjára nagyon is sokat vesztettünk. Ezúttal is győzelmet
arattunk, de társunk komoly sérüléseket szerzett és Yuuki élet és halál
között ingadozik.
Igen. Yuuki Zero miatt volt kómában. Zero szíven akart lőni engem, de
Yuuki a testével felfogta a golyót és így őt találta el. Enyhe bosszút
álltam Zero-n, de a kétsébeesésemen ez sem változtatott. Minden napom
félelemmel telik. El sem mozdulok kedvesem mellől.
A harc után, és miután hazaküldtem Zero- t és kíséretét, megérkezett az
orvos. Egy olyan orvos, aki se nem emberi, se nem vámpír orvos. Mindkét
fajt ellátja. Hajdanán vámpír vadász volt. Ő is abban az időben
vadászott, mikor a szövetség semmit sem tiltott. Neki is meggyűlt a baja
a lelkiismeretével, de ő erős lelkű ember volt. Megbirkózott vele és
talált egy köztes megoldást. Bár bűneit nem törölhette el, kitanulta az
orvoslást és azóta a vámpírok orvosa, de ugyan úgy ellátja az embereket
is. Csakis benne bízunk. A neve Dr. Hizasi L'Arc (ejtsd: Hizasi Lark).
Szinte soha sem hívtuk a nevén, de ismertük. A koráról ugyan mit sem
tudunk, de biztosak vagyunk benne, hogy idős. A módszerei amennyire csak
lehet fájdalom mentesek és mivel számunkra az a biztonságos, ha házhoz
jön, ezért házhoz jön. Yuuki- hoz is őt hívtuk természetesen. Azt
vártam, hogy valami biztató hírrel szolgál, de nem ez történt.
Mint kiderült Yuuki rosszabb állapotban volt, mint hittem volna. Zero
túl közel járt a szívéhez és ez veszélyes volt. Ha csak milliméterekkel
feljebb talál a golyó, Yuuki már halott lenne. Nem tehetett semmit.
Kitisztította a sebet és bekötözte. Adott néhány doboz fájdalom és láz
csillapítót, ha szükség van rá adjam be neki.
Yuuki szemmel láthatóan is borzalmas egészségnek örvendett. Eszméletlen
volt. Mozdulni sem volt képes, pláne táplálkozni. Én tápláltam. Az
emberi ételt egy az egyben elutasította, nem volt e kedvence sosem.
Megette, voltak kedvencei, de azokat sem ette olyan étvággyal, mint a
vért. Ez régen emberi mivoltára is kihatott. Mindig éhes volt, de semmit
nem evett jó étvággyal.
Most még a vért is visszautasította. Amint megpróbáltam megitatni vele,
bár nem volt eszméleténél, de kiköpte. Nem nyelte le. Nem maradt más
választásom. Mint ha mesterségesen lélegeztetném, úgy adtam át neki a
vért. Így szerencsémre nehezen, de elfogadta. Addig nem is szakadtam le
ajkairól, míg le nem nyelte a táplálékot.
Minden éjszaka mellette voltam. A szobájában lévő kanapén éjszakáztam,
hogy bármire van szüksége, megkapja. Nem volt a legkényelmesebb fekhely,
de a semminél jobb. És szükség is volt rá. Nem egyszer keltem arra,
hogy Yuuki fájdalmában nyögdécsel és emellett izzad is. Ilyenkor
felpattantam és odasiettem hozzá. A szobában mindig tartottam egy- két
palack vért. Ennyi időre képes voltam elszakadni tőle, de villám
sebességgel jártam a kastélyt. Ugyanúgy, ahogy tápláltam, beadtam neki a
fájdalom csillapítót és megmértem a lázát is.
Azért izzadt, mert rettenetesen nagy láza volt. Mindig 40 C- fokkal
kezdett és sosem állt meg ott. 45- 47C- foknál állt meg és a láz
csillapító sem hatott sokat. Levitte egy- két fokkal, de nem segített.
Yuuki teste és szervezete, mivel vámpír elbírt ekkora megterhelést, egy
ember már belehalt volna a lázba. Ám nem hagytam szerelmemet szenvedni.
Felkaptam és a fürdőbe vittem. Befektettem a kádba és ráengedtem a hideg
vizet. Lehámoztam róla az idő közben nedvessé vált ruhát. Annyira
elvakított az aggodalom, hogy nem érdekelt mit látok és mit nem. Nem
törődtem ezzel. A vizes ruhát a földre hánytam és elzártam a jéghideg
vizet, mert már félig megtelt a kád, ahogy az én elmém is kezdett tele
lenni aggodalommal.
Kirohantam a fürdőszobából, hogy tiszta hálóinget kerítsek kedvesem
számára. Plusz kellett egy kis idő, amikor nem látom szenvedő húgom
arcát. Akaratlanul is Zero- ra terelődtek gondolataim.
- Te aljas nyomorult! Esküszöm ezért még meglakolsz. Meglakolsz azért,
mert Yuuki most miattad szenved! Remélem elsorvadtak azok az inak,
amelyeket elvágtam a lábadban! Kívánom, hogy ha Yuuki szívem megszűnik
dobogni, te is halj meg vele együtt. Gyűlöllek Kiryuu Zero!- morogtam,
miközben Yuuki szekrényében kutattam.
Megtaláltam azt az inget, amit még tőlem kapott, mikor először
éjszakáztunk együtt és neki adtam, mert jól állt neki. Kiemelte gyönyörű
lábait. Kikaptam a szekrényből, szereztem hozzá fehérneműt is és
futotam vissza a fürdőbe, ahol törékeny húgom feküdt öntudatlanul. Teste
teljesen lehűlt a hideg víz hatására és édesem szapora légzése is
lassult. Kivettem a vízből, megtöröltem és felöltöztettem, végezetül
pedig visszavittem az ágyába. Befektettem és betakartam. A lázzal nem
lesz több gond. Legalább is egy ideig.
Már épp azon voltam, hogy vissza fekszem, de a földszintről beszélgetést
hallottam. Nem vártam senkit, tehát lementem megnézni ki lehet az.
A barátaink voltak. Ruka Souen, Kain Akatsuki, Hanabusa Aido és Takuma Ichijou.
- Üdvözöllek titeket! Jó látni, hogy valakinek visszatért az egészsége!
Ám Yuuki, még mindig öntudatlan, ezért kérlek titeket halkabban
beszéljetek!- köszöntöttem őket szívélyesen.
- Bocsásson meg Kaname nagyúr! Hogy van az úrnő?- kérdezte Aido.
- Igazán sajnáljuk, de ha szabad megkérdeznem, miért hívtál vissza
minket? Az úrnő képzését befejeztük. Nincs mit tanítanunk neki. Esetleg
segítenünk kell az ápolásában?- érdeklődött Ruka.
- Nem Ruka! Az ápolásáért én felelek egyedül! Titeket azért hívtalak
ide, mert biztos vagyok abban, hogy Zero nem nyugszik meg. Szeretnélek
megkérni titeket, hogy segítsetek mind Yuuki, mind a kastély
megvédésében!- kértem őket szívből.
- Ahogy óhajtod! De Aido még nem elég erős ahhoz, hogy ismét csatázzon- szólt közbe Ruka!
- Nem is a csatateret szánom neki, hanem Yuuki védelmét. Ha pedig mi
ügyesek vagyunk, nem lesz szükség rá, hogy meg kelljen védeni őt!-
néztem rá.
- Tudok harcolni!- vetette közbe.
- Ebben biztos vagyok. Ezért bízom rád az életem védelmét. Óvd meg Yuuki- t a bajtól!- tettem vállára kezem.
- Igen nagyúr!- hajolt meg.
- Menjünk fel! Szeretném ha látnád kit kell megvédened!- intettem.
- Ismerjük az úrnőt uram!- furcsállta utasításomat Ichijou.
- De így még nem láttátok!- vezettem fel őket a lépcsőn.
Odaértünk a szobához és csendre intettem őket. Az ágyhoz mentünk és
elborzadtak Yuuki látványától. Sötét volt, ahogy az egész kastélyban is.
Nappal volt. Szükség volt a sötétítőkre.
- Aido! Már kezdheted is a feladatodat! Mi addig megbeszéljük az óvintézkedéseket! Értesítünk ha döntést hoztunk!- suttogtam.
Válasz képpen bólintott és elhagytuk a szobát. Egyedül Aido maradt ott, aki elkezdte feladatát, megvédeni a hercegnőjét...
Második Éj: Házi őrizet
(Kaien szemszöge)
Két hét telt el a harc óta. Azóta, mióta nevelt fiam, Zero reményeim
szerint felhagyott hajdani nevelt lányom, Yuuki üldözésével. Azon a
napon, mikor a harc folyt, Yuuki rettenetesen megsebesült Zero miatt.
Zero le akarta lőni Kaname- t, Yuuki bátyját és szeretőjét, de Yuuki
mindennél jobban szerette Kaname- t, ezért, hogy megvédje őt, a golyó
elé állt és saját testével fogta fel azt. Nem voltam tanúja az
eseményeknek, de láttam a végkifejletet és az is elég szörnyű volt
ahhoz, hogy Zero- t házi őrizet alá vonjuk, ahogy Toga- t is, aki
segítette őt.
Az idő eltelt. Folyamatosan szemmel tartottam Zero- t és Toga- t is.
Toga iskolánk új tanárja volt. Megfigyeltem a tanítási módszereit és
észre kellett vennem, hogy remek tanár. Szigorú az óráin, de tanításon
kívül kedves a diákokkal. Az is szemet szúrt nekem, hogy a leány diákok
különösen kedvelik. De nem csak Toga- ért rajonganak a lányok. Zero is
megváltozott az utóbbi két hétben.
Sok időt tölt Yuuki régi barátnőjével, Sayori Wakaba- val. Folyton
együtt vannak. Együtt jártak órára és a szaba idejüket is együtt töltik.
Sayori mindig elkísérte Zero- t az orvosi szobába, hogy kicseréljék a
kötéseket, amik azért voltak rajta, mert Kaname dühében elvágta az egyik
kezén az inat és az egyik lábán is. Kissé sokáig tartott, amíg
felépült, de három napja nincs szüksége kötésekre, ám még mindig nem
erőltetheti meg magát. Sayori sajnálta őt, mert tudta, hogy Zero egy
tipikus sajt kukac típus. Sokat beszélgettek és Zero vigyázott, hogy még
véletlenül se terelje a szót Yuuki- ra. Ha Sayori szóba hozta Zero
válaszolt rejtetten a kérdésekre, de vigyázott, hogy Yori ne jöjjön rá
mire céloz.
Ám a nappali jó lét után jött az éjszaka, amikor jöttek a Kuran- ok
által megbízott vámpírok, hogy őrizzék Zero- t. Eredetileg Seiren- t
bízták meg, de Seiren nem bízott semmit a véletlenre. Azok közül, akik
nem az iskolá határát őrizték, magával vitt plusz egy személyt.
Általában éjszaka látogattam meg a fiamat, mert vittem neki a vér
tablettákat, mert Zero is vámpír volt. Közrendű vámpír, de vámpír.
Fejlettebbek az érzékei, nagyobb a fizikai állóképessége és ereje és
gyorsabban gyógyul, mint egy ember. Mindig megkérdeztem hogy van és csak
kinevetett.
- Szerinted hogy érzem magam? Be vagyok zárva a szobába. Két vámpír
szobrozik az ajtó előtt és még legalább 5 az akadémia határában
járőrözik. Elég jól fejeztem ki magam?- nevetett Zero, miközben egy
pohár vizet szorongatott a kezében és elvette tőlem a tablettákat.
- Akkor jobban éreznéd magad, ha Sayori is itt lenne?- indultam az ajtó felé, mert érezhetően nem vágyott a társaságomra.
- Nem hiszem. Bár megkönnyítené a bezártságot. Jó vele beszélgetni.
Hosszú ideje most érzem magam úgy, hogy igazán élek. Yori elfogad
olyannak, amilyen vagyok. Mégha nem is tudja a teljes igazságot, elfogad
ilyen gyilkosnak- erre visszafordultam és láttam, hogy Zero szívéből
mosolygott.
- Zero! Te...- kezdtem volna, de felkapta a fejét és eltűnt a mosoly az
arcáról.- Semmi! Inkább hagyjuk!- és ott hagytam egyedül.
A napok így folytatódtak még egy ideig. Sayori és Zero olyan jó barátok
lettek, mint hajdanán Sayori és Yuuki voltak. Zero számára minden este
kínzás és szenvedés volt. Nem tehettem semmit, hiszen Sayori ember volt
és szüksége volt az alvásra. Még ha Zero- nak elég is 3- 4 óra alvás,
Sayori- nak biztos nem.
Egy nap Zero számára enyhülés jött. Kaname azt az utasítást küldte
Seiren- nek, hogy ismét kezdjen el órákra járni, de sose hagyja Zero- t
őrizet nélkül. Mindig volt valaki, aki vigyázott rá, nehogy kereket
oldjon. Egyszer azonban mégis őrizet nélkül kellett hagyni.
- Ne merészeld elhagyni a szobát. Úgy sem jutsz át az akadémia határán- fenyegette meg Seiren Zero- t.
- Mint ha elhagyhatnám a börtönömet- fordított hátat neki Zero.
- Seiren és társai most órára mennek. Ez fontos óra számukra, mert a
fajtájukról fognak többet megtudni és ez mindannyiuk számára kötelező.
Tehát légy jó kérlek és ne hagyd el a szobát, különben tudod jól, hogy
Kaname nem tűr meg szabad lábon és megölet. Hajtó vadászatot rendelhet
el utánad- figyelmeztettem.
- Aha! Ha megígérem, hogy nem megyek sehova és be is tartom, lehet több
olyan este, amikor egyedül alhatok és nem bébi csőszökkel?- élénkült
fel az érdeklődése.
- Majd meg...- kezdtem volna, de Seiren közbevágott.
- Amíg Kaname nagyúr mást parancsol nem ad, szó sem lehet róla.
Felejtsd el ifjú vadász- utasította el és kirohant a szobából, mert
kezdődött az órája.- Zero! Kérlek most az egyszer tényleg fogadj szót!
Nem hiányzik nekem még egy vita a Kuran családdal.
- Ahogy akarod... Ígérem nem megyek sehova- morogta. Gyűlölte most a világot, ahogy ismerem, de komolyan gondolta.
És valóban. Az este eseménytelenül eltelt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése